2021

A Programban résztvevő diákok pénteken, szombaton és vasárnap vehetnek részt a képzéseken. A megnövekedett igények miatt tervezik, hogy más hétköznap is elérhető legyen "A Jövő Klub" programja.

A Jövő Klub hitvallása szerint a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek és fiatalok esélyegyenlőségének, iskolai sikerességének megteremtéséhez a lehető legjobb minőségű oktatás, a modern technológiáknak megfelelő készségek legmagasabb szintű elsajátítása szükséges. 2022.04.02.

Jövő Klub programot indít az Esély Központ Egyesület Kecskeméten

A szomszédos országban zajló háború miatt, Ukrajnából menekült, Kecskeméten tartózkodó középiskolás korú fiatalok részére is elérhetővé tette rendkívüli oktatási programját az Esély Központ. A Jövő Klubban ingyenes idegennyelvi és informatikai képzést, valamint médiaműhelyt indítanak hátrányos helyzetű középiskolás fiataloknak a Malom bevásárlóközpontban. A nagy sikerrel indult oktatási programhoz eddig három nagy intézmény csatlakozott, a Kecskeméti Szakképzési Centrum 8 szakiskolája és technikuma, a Bács-Kiskun Megyei Gyermekvédelmi Központ, valamint a Kecskeméti Katona József Gimnázium Arany János Tehetségkutató Programjának mintegy 50 tanulója - adta hírül az MTI.

Kattints ide, és kezdheted is az írást. Ratione voluptatem sequi nesciunt neque porro quisquam est qui dolorem ipsum quia dolor sit amet.

Kattints ide, és kezdheted is az írást. Explicabo nemo enim ipsam voluptatem quia voluptas sit aspernatur aut odit aut fugit sed.

Kattints ide, és kezdheted is az írást. Ipsum quia dolor sit amet consectetur adipisci velit sed quia non numquam eius modi tempora incidunt.